2013. március 31., vasárnap

13. fejezet

 Jamie és én sokáig csak megállás nélkül menekültünk. Egy levegővételnyi szünetet sem tarthattam  Már alig éreztem a lábaimat, azt hittem, felmondják a szolgálatot. De tovább futottam. Az ájulás határán voltam egy ideje, de nem érdekelt. Az életem múlhatott rajta, főleg, ha az a szörnyeteg tényleg rám vadászik. Mi van akkor, ha tényleg össze vagyok vele kötve? Haszontalan küzdenünk ellene, hiszen amíg nekem nem esik bántódásom, ő sem hal meg. Csak akkor győzhetünk, ha közben az én életemnek véget vetünk, amit lássuk be, nagyon nem akartam. Túl régóta tartottam ki, hogy most csak úgy meghaljak. Nem lehet vége, még nem! Annyi mindennel megküzdöttem a Pokolban, már nem adom fel. Kitalálok valamit, bármi áron.
 Nem tudtam tovább futni, a lábaim nem bírták. Térdem megremegett, majd hatalmas lendülettel előre estem. Kezemmel tompítottam az ütést, de még így is nagyon fájt. Bevertem a fejemet, de magamnál voltam, nem ájultam el. A számba vér és homok keveréke került, amit a lehető leggyorsabban kiköptem, viszont azt hiszem, az ízére örökké emlékezni fogok. Undorító volt, mint minden más itt. Kezemmel próbáltam felnyomni magam a földről, de visszaestem. Nem volt bennem elég erő, kimerültem  Úgy éreztem, abban a pillanatban el tudnék aludni, de nem tehettem meg ezt Jamie-vel. Főleg, hogy tudom, a szörny engem akar, ő csak útban van neki.
 - Shane! Jól vagy? - A fiú odafutott, majd letérdelt mellém. Kezét a vállamra tette, és óvatosan rázogatni kezdett. Biztosan azt hitte, elájultam.
 - Jól - motyogtam.
 Jamie nem válaszolt. Azt hittem, nem értette, amit mondtam. De pár pillanat múlva leült mellém, majd az egyik kezével megfogta az enyémet, és megszorította. Én ezt nem tudtam viszonozni, de ebből arra következtettem, hogy nyugodtan aludhatok. Nagyon fáradt voltam, jól esett becsukni a szememet pár percre. Mégsem tudtam figyelmen kívül hagyni a szörnyet. Akárhányszor hunytam be, annyiszor láttam magam előtt, ahogy megöl engem, vagy a fiút.
 - Nem aludhatok el - mondtam inkább magamnak. Feladatom volt. Kinyitottam a szemem, és elvesztem Jamie zöld pillantásában. Számat szólásra nyitottam, de elfelejtettem, mit akartam neki mondani. A tekintete megbabonázott. Úgy éreztem, minden eltűnt, csak én vagyok és ő. Hirtelen eltörpültek a gondjaim, már arra sem emlékeztem, hogy egy szörny vadászik rám. Talán több percbe tellett felfognom, hogy mit csinálok. Megráztam a fejem, és tekintetem a földre vándorolt. Beszélnem kellett vele. - Sajnálom.
 - Mit? - A fiú ekkor elengedte a kezemet. Újra éreztem közöttünk a távolságot, mintha egy szakadék keletkezett volna, amit senki sem akar átugrani.
 - Mindent. Olyan jó voltál hozzám, vigyáztál rám, én meg azzal hálálom meg, hogy rettegek tőled - mondtam ki nyíltan. Annyira féltem tőle démonként, hogy lassan fiúként is a szörnyet láttam benne. A szemem előtt meg-megjelent a fekete, arc nélküli démon, aki egyetlen mozdulattal képes lenne megölni engem.
 - Nem számít. - A hangjában annyi megvetés volt, mint amit ember szájából még sosem hallottam. Szívem összeszorult, tudván, hogy Jamie halálosan haragszik rám. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velem ezek után. Már kezdtem hozzászokni, hogy nem vagyok egyedül, van mellettem valaki, aki vigyáz rám és megvéd, néha már az életét kockára téve. Újra magányosan bolyonganék a semmi közepén a kiutat keresve, ami lehet, hogy nincs is. Kezdek megőrülni. Tudtam, hogy nem húzom már sokáig. Ha nem jutok ki hamarosan, akkor vége mindennek, amiért eddig küzdöttem.
 - Már hogyne számítana?! - hangom kissé jobban felemeltem, mint szerettem volna. Már nem bírtam tovább, bele kellett néznem a szemeibe. Felültem. Pillantása meglepődést tükrözött, nem számított erre. - Annyira sajnálom.
 Jamie nem válaszolt, csak elmosolyodott. Aprócska volt, alig látható, mégis éreztem, hogy a szakadék kezd eltűnni. Nem szűnt meg, de határozottan kisebb lett. Úgy döntöttem, kockáztatok, és átugrom. Talán lezuhanok, és több esélyem nem lesz. De mi van akkor, ha sikerül, ha a túloldalon érek földet? Akkor úgy éreztem, már nincs veszteni valóm. Jamie alig beszél velem, akkor is lekezelően. Ennél rosszabb már úgy sem lehet...
 - Semmit sem tudok a démonokról... - gondolkodtam hangosan. Nem akartam kimondani a szavakat, de amint megláttam a fiú arcát felragyogni, már nem bántam.
- Ha akarod... - nem fejezte be, de tudtam, mire gondol. Lassan bólintottam egyet, mire elgondolkodott, majd mély levegőt vett. - A démonok, mit azt te is tudod, képesek elrabolni egy ember lelkét. De vannak különböző fajtái, én tűzdémon vagyok, képes vagyok az ujjaimmal tüzet gyújtani, ezen kívül nem különbözöm egy átlagostól. Az átváltozás semmihez sincs kötve, de ameddig kicsi vagy, nem szólnak, mert akkor még képtelenség irányítani. Ja és ez benne van a génjeimben. Apám is démon volt, anyám pedig nem tudott róla.
 Érdeklődéssel hallgattam végig a felvilágosítást, mivel semmit sem tudtam eddig róluk - mint ahogy a többi természetfeletti lényről sem. Hirtelen annyi kérdésem lett volna, de nem tudtam, melyiket illene feltenni. Nem akartam túl kíváncsi vagy tolakodó lenni, de érdekelt.
 - Anyukád előtt hogy titkoltátok el?
 - Sehogy. Meghalt, mielőtt elkezdtem volna gyakrabban használni ezt a képességemet.
 Sikerült olyan hangnemben közölnie ezt velem, hogy több kérdést nem is akartam neki feltenni. De a kíváncsiságom túl erős volt.
 - És én nem változhatok démonná? Ha megharapsz vagy ilyesmi... - tudtam, hogy ez nagyon hülyén hangzott, de sosem gondolkodtam el ezen.
 - Ez nem olyan, mint a vámpíroknál vagy vérfarkasoknál. Itt nem változhatsz át, ha csak nincs a családodban démon. - Éreztem, ahogy az arcomba folyik a vér. Elképzeltem magam, ahogy a fejem vörösödni kezd. Ezután pár percnyi csend állt be közénk. Nem akartam megtörni, jó volt így nekem. Legalább gondolkozhattam azon, amit az imént mondott nekem Jamie. - Hogyan lehetséges, hogy boszorkány vagy, mégsem tudod használni az erőd? - kérdezte a fiú. Tudtam, hogy a szakadéknak vége. Talán nem akart közelebb jönni hozzám, még úgy sem, hogy az eltűnt, de már nem éreztem azt az űrt, amit sikerült kettőnk közé teremtenem.
 - Nagymamámtól örököltem, de meghalt, mielőtt bármit is mondhatott volna erről. Azt, hogy itt miért nem működik, én sem értem. - Visszaemlékeztem a nő mindig mosolygós arcára. Idős volt már, de mindenkit meglepett a halála. Nem sokkal előtte jöttem rá, hogy nem vagyok teljesen átlagos. Van valamim, ami anyának nem adatott meg, mivel csak minden második generációnál jelentkezik. Annyit elmondott, hogy boszorkány vagyok, de itt ki is merült minden tudásom. - Nem igazán néztem utána. Érdekelt, de féltem, hogy a végén kiderül, hogy egy szörnyeteg vagyok. - A szám elé kaptam a kezem, de Jamie csak megforgatta a szemét és elmosolyodott. Örültem, hogy nem vette magára, de meg kellene tanulnom nem mindent kimondani. - Úgy értettem, féltem, hogy nem fogom tudni irányítani. Mi van, ha elszabadul? Bár kétlem, hogy annyira erős lennék.
 - Erősebb vagy, mint hinnéd - mondta Jamie, lassan kiejtve minden szót. Akkora meggyőződés volt a hangjában, hogy én magam is elhittem. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, de tudtam, hogy ezt ő sem gondolhatja komolyan.
 - Honnan veszed?
 - Érzem. Tudod, egy démon megérzi, ha más természetfeletti lények veszik körül. A körülötted lévő energia szintje meghaladja egy átlagos boszorkányét. - Ekkor a fiú közelebb hajolt hozzám. Nem tudtam, mit akar, én csak elkerekedett szemekkel vártam, miközben a látóteremet egyre csak az a zöld szempár töltötte be. Éreztem a leheletét, ami csiklandozta az orromat. Olyan közel került hozzám, hogy egymás elől szívtuk el a levegőt. Ajkainkat csak pár centi választotta el, de éreztem, hogy ez a távolság fokozatosan csökken. Automatikusan behunytam a szemem, és tovább vártam.
 De ekkor feleszméltem. Mit csinálok? Kinyitottam a szemeimet, majd hátrahúzódtam. Jamie ekkor megállt. Nagy levegőt vett. Tekintetében láttam, hogy megbánta, amit csinált.
 - Sajnálom.
 - Hagyjuk... - mondtam, de a fiúnak talán ez az egyetlen szó több fájdalmat okozott, mint amikor látta a szememben a rettegést, amit az ő látványa ébresztett bennem.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó rész lett :) Ügyesen beleépítetted a misztikai háttért :D Annyira vártam, hogy megcsókolja, de mindketten megbánták... kíváncsi vagyok mi lesz velük és , hogy győzik le a szörnyet, anélkül, hogy Shane meghalna ...sajnálom is a lányt, hogy nem tudja hogy haszálja az erejét , és kíváncsi vagyok mire is képes :) tetszett a fejezet és már alig várom a kövit :) Siess! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm a múltkori tanácsot :D megpróbálom minél hamarabb megírni a következőt:)

      Törlés
  2. Kaptál tőlem egy díjat:)(http://datewithaspy.blogspot.hu/)

    VálaszTörlés