2013. március 17., vasárnap

12. fejezet


 Próbáltam rávenni magam, hogy ne féljek Jamie-től, de valamiért nem ment. A szörnyet láttam benne és nem az embert. El akartam menekülni előle, nem akartam ránézni, mert a hideg futkosott a hátamon. Próbáltam eltűnni onnan, de a fiú végig figyelt. A zöld szemében lévő fájdalom minden pillanatban nőtt, de én egyre csak hátrafelé araszoltam. Le akartam állni, nem akartam magára hagyni, de valami nem hagyta.
 Ekkor Jamie már nem rám figyelt. Próbált életben maradni, és engem is megvédett, miközben én menekülni akartam. Szégyelltem magam emiatt, de sehogy sem tudtam másra figyelni, minthogy Jamie egy démon, aki bármelyik pillanatban megölhet. És az érzés nem csillapodott. Szegény fiú, mivel érdemelte ki, hogy ezt gondoljam róla? Eddig még mindig megvédett, soha nem bántott és biztos helyre vitt, mikor én nem voltam magamnál. Láttam magam előtt azt a fiút, aki mindezt megtette, de a démont sehogy sem tudtam figyelmen kívül hagyni. Túlságosan féltem attól, ami történhet.
 Becsuktam a szemem, és remegő lábakkal álltam fel. Nem értettem, miért félek ennyire. Boszorkány vagyok, és lehet, hogy nincs Erőm, amivel megvédhetném magam egy démontól, de ő Jamie, és nem bántana engem. Tudtam ezt, biztos voltam benne, de még mindig rettegtem. Lábaim megremegtek, nem bírtam tovább. Térdem összerogyott, és újra a földön feküdtem, gyengén és erőtlenül. Kiszolgáltatott voltam, úgy éreztem, bárki tehetne velem bármit, ebben a pillanatban képtelen lennék megvédeni magam.
 Leginkább egy párnára és egy szendvicsre vágytam. Nem tudtam, hogyan jutottak ezek az eszembe, de ahogy ott feküdtem a mocsokban, rájöttem, hogy egy fürdő sem ártana. És ha már itt tartunk, ruhát is kellene cserélnem. Na meg egy alapos hajmosás.
 Az örökké vörös fényben égő eget figyeltem. Nem tudtam elszakadni a látványától. Egyre csak azt bámultam, mígnem képeket kezdtem el látni. Néztem, ahogy lepereg a szemem előtt az eddigi életem. Képeket, és apró jeleneteket láttam, amitől könnyek gyűltek a szemembe. Próbáltam erős maradni, de ahogy figyeltem magam a barátaimmal, a családommal a Földön, boldogan, nem bírtam tovább. Annyira hiányoztak az emberek, hogy azt szavakba nem tudtam volna önteni. Ha Jamie nem talál rám, akkor szép lassan megőrülök. De talán így is ez lesz a vége. Ha nem jutok ki hamarosan ebből a Világból, abba beleőrülök.
 Ekkor egy könnycsepp gurult végig az arcomon és rájöttem, mit csinálok. Hagyom, hogy Jamie az életét kockára téve harcoljon egy szörnyeteggel, míg én itt fetrengek és sírok? Ez nem én vagyok.

 Letöröltem a könnycseppeket az arcomról, majd felálltam. Éreztem, hogy a lábam meg-meg remegett. De nem hagytam magam, többé nem esek el. Hajam a szemembe lógott, de nem érdekelt. Letöröltem az arcomról a koszt, majd tekintetem a harcoló Jamie-re vándorolt. A fiú még mindig nem adta fel. Sosem láttam még ilyennek. Elszánt volt, és meg akarta védeni magát. Bevetett mindent, amit csak lehetett. Próbálta a bénító varázst, de a kard nem ölte meg a rémséget. Valami sokkal erősebb kell.
 Elindultam feléjük, bár nem tudtam, mit tehetnék. A kardom Jamie-nél volt, a varázserőm nem működött, így csak egy ember voltam. Átlagos egy természetfeletti világban. Szörnyű érzés volt, amikor tudtam, hogy valójában egy boszorkány vagyok, rengeteg Erővel, amit most nem használhatok. Olyan, mint amikor egy ember elveszíti a látását. Tudja, hogy néz ki az a tárgy, de mégsem látja azt. Pontosan ezt éreztem akkor. Elveszítettem valamit, amitől nem leszek átlagos, amivel megvédhetném magam a külvilág borzalmaitól. Amire most hatalmas szükségem lenne.
 Jamie-nek nem kellett sok idő, hogy észrevegye, hogy közeledem. Amint bele kellett néznem abba a démoni tekintetbe, egy pillanatra elbizonytalanodtam. Megtorpantam. Újra félelmet éreztem, a hideg végigszaladt a hátamon. A tarkómon felálltak a pihék, a kezem libabőrös lett. De nem ez a legszörnyűbb dolog, amit valaha láttam! Igen, de az nem Jamie volt.
 A fiú le volt foglalva az élete megmentésével, így nem különösebben figyelt rám. Megbántottam, és tudtam, hogy ez nagyon fájt neki. Sosem voltam jó ebben, mindig megbántottam az embereket magam körül csupán a viselkedésemmel. Nem vagyok rossz ember, de nehéz elviselni.
 Gyorsabbra vettem a lépteimet, mert úgy tűnt, soha nem érek oda. Csak annyit láttam, hogy egy démon próbál megölni egy szörnyeteget, ami háromszor akkora, mint ő. Aránytalan felosztás.
 - Jamie, a kardot! - kiáltottam neki, mikor odaértem hozzájuk.
 A fiú nem habozott, a nála lévő fegyvert egyenesen felém dobta, ami tökéletes pontossággal landolt a kezemben. Görcsösen szorítottam azt. A szörny nem figyelt rám, úgy tűnt, minden áron meg akarja ölni Jamie-t. Ezt kihasználva rontottam neki. A kard felsértette az egyik kezét, de mintha meg sem érezte volna. A fiú egy Erőgömböt lökött neki, ami szikrázott és villámlott. Eltalálta a szörnyet, ami megingott. Hátra kellett lépnie, nehogy elessen. Jamie ezt kihasználva nekiment, amitől elterült a mocsokban. A föld megremegett a lábam alatt, ahogyan ez a hatalmas teremtmény elesett. 
 - Minél nagyobb, annál nagyobbat esik - mondtam inkább csak magamnak, de tudtam, hogy a fiú is hallotta. Egy pillanatra valami felcsillant a szemében, de aztán el is tűnt. Nincs idő viccelődni. Értem. 
 A szörnynek sok időbe telt, mire észhez tudott térni. Ezt kihasználva próbáltam megkeresni, hogy lehet a szíve. Bele szúrtam a kardot a testébe, de még csak hangot sem adott ki. Újra próbáltam. Úgy tűnt, most eltaláltam valamit. A szörny a hatalmas kezeivel utánam kapott. A kardot sikerült ellöknie, de én talpon maradtam. Viszont a fegyverem olyan messzire repült, hogy nem lett volna időm elszaladni érte. Aggodalmas tekintettel néztem rá Jamie-re. A fiú a következő pillanatban eltűnt, majd vissza. A kardom a kezében volt, majd átdobta nekem. Én csak tátott szájjal álltam ott. Nem jöttem rá, hogyan csinálta, de nem igazán volt időm ezen gondolkozni. A szörny felállt, és rögtön támadott. Mire észbe kaptam, már a földön feküdtem, mint ahogy az előbb amaz is. Bevertem a fejem, ami nagyon fájt. A látásom kezdett homályosulni, egyre nehezebben tartottam nyitva a szemem. Hirtelen úgy éreztem, többé nem kelek fel onnan. 
  A csata zaja kezdett elcsendesedni mellettem, már alig észleltem valamit a külvilágból. Egyre csak sötétséget láttam. Próbáltam erőt venni magamon és felkelni, de nem ment. Gyenge voltam. Pedig már majdnem győztünk... Elbuktam.


 - Shane! - Jamie kétségbeesett kiáltása törte meg a csendet a fejemben. Szemem csukva volt, nem láttam semmit. Olyan volt, mintha a víz alól beszélne hozzám. Hangja nem teljesen volt emberi. Akkor nem tudtam volna megmagyarázni, miért. Szemeimet kinyitottam, de nem láttam mást, mint a vörös fényben égő eget. Próbáltam követni a hangokat, de amint megmozdultam, iszonyatos fájdalmat éreztem a fejemben, úgyhogy nyugton maradtam. 
 Vajon mi történt? Majd kezdtek bevillanni a képek a szörnyről, Jamie-ről, mindenről. És már megint én vagyok az, aki földre került. 
 Fejemet felemeltem, mire Jamie-t pillantottam meg. A fiú arcán ekkor annyi érzelem átsuhant, de egyet el tudtam kapni; megkönnyebbülés. Nem haltam meg, élek és lélegzem. Tekintetemmel a szörnyet kerestem. Nem telt sok időbe megtalálnom. A földön feküdt, nem mozgott. 
 - Meghalt? - kérdeztem rekedtes hangon. 
 - Nem - a fiú lassan ejtette ki ezt a szót. Olyan idegennek látszott. Tudtam, hogy megbántottam, de nem akartam, hogy ez legyen. - Még él, de miután eszméletedet vesztetted, szinte magától elájult. 
 Ezeket a szavakat akartam hallani azóta, hogy találkoztunk vele. Le akartam zárni ezt az ügyet már akkor, mikor először megláttam. De még nem halt meg. Az, hogy eszméletlen, nekem nem volt elég. 
 Felálltam, majd felé indultam. Mikor közelebb értem, láttam, ahogy a mellkasa óvatosan megemelkedik. 
 - Mit csinálsz? - hallottam Jamie hangját mögülem. 
 - Véget vetek ennek. 
 Felemeltem a kardomat a földről, ami csupa vér volt - vagy legalábbis valami beborította. 
 - Várj! Azt hiszem, rájöttem valamire. - Ekkor megtorpantam. Féltem, hogy azt fogja, mondani, hogy nem tudjuk megölni, mert ez valami halhatatlan lény. Nem fordultam hátra, és Jamie csak az időt húzta. Ez a pár pillanat több órának tűnt. Szívverésem lelassult, levegőt nem vettem. Azt hittem, megőrülök, mire a fiú kinyögi, mit akar. - Ez a szörny összeköttetésben áll veled. 
 - Hogy mi van? - a nevetés csak úgy kitört belőlem. Hátrafordultam, de a fiú rezzenéstelen arccal figyelt továbbra is. 
 - Gondolj bele, te elájulsz, azután ő is? És eddig még mindig megtalált minket, ráadásul téged akart elpusztítani. Találkoztál már hasonlóval?
 Legbelül tudtam, hogy igaza lehet. Volt valami abban, amit mondott. Talán ő a büntetésem, az a feladatom, hogy előle meneküljek. Vagy csak kitaláltak nekem valamit, amivel nem tudok elbánni. 
 - És ha ez tényleg így van, akkor hogyan állíthatjuk meg? - kérdeztem kétségbeesetten. Tudtam a választ, de nem akartam hallani. Nem akartam kimondani, nem! Ennyi szenvedés után nem most fogom feladni!
 - Kell lennie más módnak is!
 - És mégis mi? Olyan, mintha nem lennének belső szervei! Mi van, ha csak én vagyok neki? - hangom akaratlanul is felemeltem. Nem Jamie-re voltam dühös, csak ki kellett adnom magamból. Jól esett egy kicsit kiabálni.
 - Egyelőre fontosabb dolgunk is van! - mutatott a hátam mögé. 
 Lassan néztem hátra. Tudtam mit fogok látni. A szörny felébredt, miután én is. Nem tért teljesen magához, de tudtam, hogy korántsem jött még el ennek a vége. 
 - Menekülj! 

2 megjegyzés:

  1. Szia Niki!
    Tegnap este találtam rá a blogodra , mert megfogott a cím. Érdeklődve olvastam el az alapsztorit, és már az megfogott, elvégre nem igazán találni olyan blogot, ami a pokolba játszódna és úgy gondolom nagyon is megérte eddig elolvasnom . Este a feléig jutottam és reggel telefonról rögtön haladtam tovább , amint felkeltem, de csak most jutottam a gépemhez , hogy kommenteljek és kifejcsem azt, amit gondolok. Mert nagyon is imádom. Ügyesen leírod , azt, hogy mikor milyen érzelem játszódik a szereplőben és, hogy mi történik velük illetve körülöttük. Teljesen bele tudom élni magam és elképzelni. Kíváncsi vagyok, hogy - hogy tudnak onnan szabadúlni és mi fog történni velük immáron a Földön, habár tudom, ez valószínűleg még odébb van. Imádom Jamie jellemét, és megleptél azzal, hogy ő egy démon. Erre mondják,hogy a külső , csak cukormáz, (vagy valami ilyesmi) , de ő nem az. Lehet, hogy egy démon , de egészen másképp viselkedik. Védelmez és ugyanúgy vannak érzelmei. Ugyanúgy tud szeretni ...teljesen imádom az egészet*.* Bár, amit hiányolok, az a mitológiai rész...,mert mindenhol más a boszorkányok történelme illetve ereje. Hogy mit hogy tudnak használni stb.., ahogy a démonoké is, bár az övék nagyából szinte egyezik( legalábbis azok a könyvek közt, amiket olvastam) de ez ellenére a függődé tettél. Kíváncsi vagyok, hogy most , mi lesz így a szörnnyel és Shane-el ..már alig várom a következőt *.* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szandra! Köszönöm, hogy kommenteltél, őszintén, feldobtad vele a napomat :D majd megpróbálok belevinni egy kis történelmi hátteret, bár azt még én sem tudom, hogyan. De köszönöm, hogy leírtad ezt :)

      Törlés